Konferencia a kibertér nemzetbiztonsági kockázatait elemző kutatási program eredményeiről

A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat által vezetett, a kibertér nemzetbiztonsági kockázatait elemző kutatási program eredményeinek bemutatására szakmai, tudományos konferencia került megrendezése 2022. november 30-án online keretek között a Szolgálat, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, valamint a Széchenyi István Egyetem együttműködésében. A konferencián Bartkó Róbert habilitált egyetemi docens a kiberterrorizmus anyagi büntetőjogi kérdéseivel foglalkozott tudományos előadásában. A kutatás eredményeit összefoglaló tanulmányokból várhatóan a 2023-as év első negyedévében fog tudományos kötet megjelenni.

Tovább

PUBLIKÁCIÓS NÍVÓDÍJ

belugyiszemle.jpg

A Belügyi Szemle Szerkesztőbizottság döntése alapján Pádár Zsolt – Nogel Mónika – Kovács Gábor – Gárdonyi Gergely – Zenke Petra által jegyzett „A vadvilági bűnözés sajátos kriminalisztikai kihívásai Magyarországon” című tanulmány Publikációs Nívódíj Díszoklevél elismerésben, a Szakmai Tanácsadó Testület döntése alapján Nogel Mónika a „Bűnös vagy ártatlan? Igazságügyi genetikus szakértői vélemény relevanciája a védelem számára” című tanulmánya Publikációs Nívódíj Elismerő oklevél díjban részesült. A díjat dr. Felkai László államtitkár úr a Szerkesztőbizottság elnöke nevében Zsizska András helyettes államtitkár, és dr. Dános Valér főszerkesztő adta át 2022 november 25-én a Belügyi Tudományos Tanács ünnepélyes záró ülésén a Belügyminisztérium Márványaulájában.

Tovább

Év kutatója díj

IMG_2344.JPG

A Pannon Egyetem és az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottsága által szervezett “Magyar Tudomány Ünnepe 2022” ünnepségsorozat megnyitóján 2022. november 10-én került átadásra az MTA VEAB által alapított “Év Kutatója” díj. Társadalomtudományok kategóriában az idei évben Bartkó Róbert habilitált egyetemi docens nyerte el a díjat. A díj átadását követően a díjazott “A terrorizmustól az irreguláris migrációig - egy kutatói életpálya főbb állomásai” címmel tartotta meg tudományos előadását. A díjhoz munkatársunknak gratulálunk, további kutatói pályájához sok sikerült kívánunk.

Tovább

Nemzetközi konferencia a Büntető Törvénykönyv elfogadásának 10. évfordulója alkalmából

A Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet és a Kúria szervezésében Budapesten 2022. november 8-9 között nemzetközi konferencia került megrendezésre a Büntető Törvénykönyv elfogadásának 10. évfordulója alkalmából. A konferencia a XXI. század főbb európai büntetőjogi kihívásait és az azokra adott közép- európai válaszok bemutatását helyezte középpontjába, egyben egy, az Intézet által koordinált kutatási program eredményeinek összefoglalására is teret adott. A konferencián Tanszékünk munkatársa, egyben, mint a programba bevont kutató, Bartkó Róbert habilitált egyetemi docens a terrorizmus elleni küzdelem aktuális kihívásaival és azokra adott hazai és közép-kelet európai válaszokkal ismertette meg a hallgatóságot.

Tovább

Események

Cristina Monsone PhD disszertációjának védése 2024. December 4. 11:00 - 12:00
Ali Saleh PhD disszertációjának védése 2024. December 20. 11:00 - 12:00