A Széchenyi István Egyetem címzetes egyetemi docensi címet adományozott dr. Jungi Eszternek

Dr. Jungi Eszter a megyei jogászélet kiemelkedő személyisége, aki a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán megvalósuló győri jogászképzés kezdeteitől (1998) részt vesz az oktatásban. Tevékenységével sokat tett a büntetőjog és a büntető eljárásjog oktatásáért, a győri joghallgatók gyakorlatorientált képzésének meghonosításáért és a hallgatói tehetséggondozásáért. Ezeken felül két évtizede aktív szerepet vállal a büntetőjogi záróvizsga-bizottságokban. Minden szemeszterben nevéhez köthető több évfolyamdolgozat, illetve diplomamunka témavezetése és szakmai konzultációja, továbbá hallgatóink bírósági szakmai gyakorlatának magszervezése, koordinálása. Eredményes konzulensi munkájáért a Széchenyi István Egyetemtől 2006-ban és 2013- ban oklevelet kapott, 2016-ban az egyetem Szenátusa mesteroktató címet adományozott számára, ezt követően pedig 2019-ben perbeszédversenyre felkészítésért dékáni dicséretben részesült. Publikációi mellett társszerzője a győri jogi kar oktatói által készített és két kiadásban megjelent büntető eljárásjogi tankönyvnek is.

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00