Győri kriminalisták az ország élén

A Debreceni Egyetem 2021. április 12-15. között online rendezte meg a XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekcióját, amelynek Büntetőeljárás-jogi, Büntetésvégrehajtási és Kriminalisztika Tagozatában I. helyezést ért el Dénes Daniella. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának negyedévfolyamos jogász szakos hallgatója „A forenzikus DNS fenotipizálás jogi szabályozásának egyes kérdései” c. dolgozatával és előadásával kvalifikálta magát az országos fordulóra, melyben az igazságügyi genetika egy olyan új és kialakulóban lévő technikájára hívta fel a tudományos közösség figyelmet, amely az ismeretlen elkövető (vagy holttest azonosságának) felderítését szolgálja külső tulajdonságainak (pl. a szem, a haj és a bőr színének, valamint az arc morfológiájának) DNS-ből történő valószínűsítésével. Felkészítését a Bűnügyi Tudományok Tanszékének egyetemi adjunktusa, Dr. Czebe András végezte, aki kifejtette, hogy „a forenzikus DNS fenotipizálás bűnügyi alkalmazása választ kínálhat a kriminalisztikai azonosítás meglévő korlátaira, hiszen az akár a döglött ügyek felderítésében is segítheti a nyomozó hatóságot. A fizikai megjelenés DNS-ből való tudományos előrejelzése azonban számos etikai, társadalmi és jogi kérdést vet fel, amelyek megválaszolása elengedhetetlen annak rutinszerű alkalmazásához. Daniella ezekre a kérdésekre mutatott rá és egyben javaslattal élt az irányadó jogszabály módosítására, amivel sikerült meggyőznie a bírálóbizottságot. Magabiztos voltam a témavezetettem sikerében, hiszen Daniellával mindketten lokálpatrióták vagyunk, akik közös utat járnak. Mindketten a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban nevelkedtünk, ahol az érdeklődési körünkből kifolyólag ugyanazok a pedagógusok tereltek minket a Széchenyi István Egyetem színvonalas jogi képzése irányába. Az OTDK-n elért sikerünk ezáltal a győri oktatási intézményhálózat sikere is egyben. Daniella helyezéséhez ezúton is gratulálok, szakmai fejlődéséhez további sikereket kívánok.”

denes_daniella_web.JPG czebe_andras_web.jpg

Események

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00